2015. április 30., csütörtök

Hallgassunk dark jellegű zenét - kihívás Amit mások szeretnek: Top 5, amit folyton hallasz, mert népszerű, de te mégsem kedveled



Ez most kicsit fura lesz, mert a sok popszaron kívül (aminek amúgy nem is tudom a címét, sőt, még az "előadót" sem ismerem) nem igen van olyan, amit folyton hallok, de nem tetszik, mert sajnos a környezetemben élő emberek nagyrésze annyira primitív zenei ízlés terén... inkább nem mennék bele.

Persze vannak olyan bandák is, amikről ódákat zengenek az állítólagos hallgatói, de gőzöm sincs miért. Most ilyenek következnek.

Bring me to horizon
Ez az a banda, amit minden 5. magát (minimum) rockernek, vagy épp "emósnak" valló ember kedvencei közt szerepel. Most komolyan... Ez mióta rock? Engem egy idegbeteg reppre emlékeztet... Akkor már inkább a Black Veil Brides meg az Asking Alexandria, nekik legalább jó zenéik vannak.


Guns N' roses
Ez is olyan, mint a kötelező háziolvasmány...


Metallica
Talán ez az egyik legelcsépeltebb banda (persze csak az AC/DC mellett, habár nekik még jó is a zenéjük). Amikor először hallottam róluk, azt hittem, hogy valami vad, kemény, hörgős zenéjük van, erre mit kapok? Keringő zenét... na jó, azért nem épp, de valami olyasmi. És emellett minden nagy "metálosnak" van egy Metallica-s pólója...
Egyetlen egy zenéjük van, amit szeretek, de azt nagyon: Die die my darling


My chemical romance
Ha az elején már úgyis az emo bandákat szidtam, akkor itt van még egy. Habár ez a zenéjük tetszik és az is hozzátenném, hogy az énekesük se rossz :D


Immortal
Én amúgy szeretem a black metalt, de csak egészen addig a határig, amíg nincs annyira eltorzítva, hogy már dallama sincs. Nekik meg... valami borzalom. Ha valaki elkezdené dúdoln (ami elég vicces lenne), nem biztos, hogy felismerném.

2 megjegyzés:

  1. Aranyos az őszinte véleményed és megvallom sokat nevettem. Tudod IGAZAD VAN! "környezetemben élő embereknek annyira primitiv ízlése van...." IGY IGAZ! :D Istenem ez volt az első mondat amin felnevettem, mert te ki mondtad amire én is gondolok évek óta.
    Aztán A Guns and Roses-nál "kötelező háziolvasmány" Remek hasonlat, mert tényleg olyan! Sok réégi, még a másik generácios rockerek előszeretettel hangsulyozzák mely bandák jók, melyek örök életűek és ha a mi nemzedékünk nem hallgatja: Juj, milyen gyerek korunk volt? .... Juj, de hát egy rockernek ismernie kell.... WTF?! Azt hallgatok amit akarok, ha úgy tartja kedvem egyik percben valami beteg Death Metalt aztán a listán követi egy alternatív rock. Senkinek semmi köze hozzá. Ha akarom akkor kizárólag Szimfonikus Metal bandákat hallgatok. És? - Na de a lényeg: Tetszik ahogy véleményt nyilvánitasz. ;) Egy új olvasora tettél szert. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez az egyik "rossz" tulajdonságom, hogy ami a szívemen, az a számon, még ha sokakat meg is sértek vele :))
      Másképp nem is tudnám jellemezni azt a vinnyogsát/nyávogást, meg a mostanában betegségként terjedő elektronikus ajtócsapkodást. És a legviccesebb, vagy talán a legszomorúbb (nem tudom eldönteni) az, hogy már találkoztam olyan emberrel, aki magát rockernek vallja, de ilyet hallgat o.O
      A tipikus rock bandákkal meg az a "baj", hogy azokat mindenki ismeri, meg mindenki őket hordja a pólóján és nem is biztos, hogy szeretik.
      A vén rockerek meg leszólják a keményebb zenét játszó bandákat, mert azok nem olyanok, mint a 60-70-es évek elektromosgitár mentes, tompa dobverése.

      Örülök, hogy tetszett, várlak máskor is! :D

      Törlés