2017. április 30., vasárnap

DIY denevéres-koponyás nyakörv



Az utóbbi 2 hónapban nem nagyon volt időm vagy épp kedvem írni, mert elég sok minden lefoglalt, többek között a kézműveskedés. Szóval nem nem, nem hagytam abba "blogolást" (blog egy fenét, inkább kreatívos oldal sok képpel és zenével).
Ennek örömére most 2 nyakörvnek az elkészítését mutatom be, amik együtt születtek, mert kb ugyanazok az alapanyagok.


Volt nekem egy szíjam, amit nagyon szerettem, de sajnos nem túl strapabíró, ennek megfelelően egy használat után elkezdett mállani róla a felső réteg. Ezt letéptem róla, majd kiszedtem belőle a piramisszegecseket.


A koponyához és a kereszthez már komoly elszántság kellett, ugyanis az a bigyó, ami rögzíti a szegecset, nagyon erősen tartotta magát, elért egy patentfogóval és egy kicsi csavarhúzóval próbáltam felfeszíteni. A napokban láttam a wish-en, hogy árulnak hasonló koponyás szegecset viszonylag olcsón... na de ez nem erről szól, hanem a kiszuperált tárgyakból nyert alapanyagok újrahasznosításáról.


Volt néhány régi szíjam, amik szoknyákból maradtak meg. Na ezeket méretre vágtam és így használtam fel őket nyakörvnek. Ezekbe gyömöszöltem be a szegecseket.


Az egyik nyakörvre készítettem levegőn száradó gyurmából egy denevért és egy koporsót, amit teljes száradás után lelakkoztam, majd "láncszemekkel" rögzítettem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése