Nagykárolyban

Bizonyára tudjátok, hogy tegnap előtt volt az Anyanyelv napja. Ennek tiszteletére a szomszéd városban rendeztek egy szavalóversenyt, ahova néhány embert küldött az egyik tanár. Köztük sajnos engem is, de most nem megyek bele a részletekbe, mert már negyedjére írom át ezt a bejegyzést, és örülök, hogy előzőekből egyet se tettem közzé...



Szóval az volt a lényeg, hogy ha pl magyar költőtől szavltál, akkor románul vagy németül kellett. Én román költő versét szavaltam németül (a román költőt rám sózták, a német meg azért lett, mert magyart már nem lehetett, különben túl sokan lettünk volna). Semmi baj nem volt a némettel, annak ellenére, hogy csak fél éve tanulom, egész jól ment.

Hát mi lehet a legkínosabb egy szavaló versenyen? Igen, a felsülés, de emellett van még egy: ha a te versedet valaki más pont előtted mondta el. Ez is elég idegesítő volt, bár még jó, hogy csak ennyi történt és nem sültem fel, mert előttem már voltak páran és emiatt féltem.

Na de mindegy is, nem ezért írom ezt a bejegyzést, az előbbi csak zárójel, azért, hogy tudjátok, hogy nem csak jókedvemből császkáltam Nagykárolyban.

A buszunk pont a kastély előtt állt meg, ezért lopva tudtam csinálni egy képet. Annyira sajnáltam, hogy nem mentünk a kastélyba, pedig állítólag eddig minden évben ott tartották ezt a versenyt... most mondjátok meg :((

Az egész város olyan szép, tele van régi épületekkel, lámpaoszlopokkal, szebbnél szebb kovácsoltvas kerítésekkel és egyéb szépségekkel. Csak kapkodtam a fejem jobra-balra, nem győztem legeltetni a szemeimet, amúgy is siettünk.

Mivel csak ilyen kevés képet tudtam készíteni, lefényképeztem a nyereménykönyvek képeit:

Ezen a könyvön kívül kaptam egy ilyet:

Hát ennyi lenne.